2014. augusztus 11., hétfő

Keresd. Hol mától egy új történelem irattatik!

   

Keresd, a Bethlen kastély
(Hol Erdély története először megírattatot.)


 A Segesvártól 20 kilométerre lévő  keresdi várkastélyt a nagy múltú történelmi Bethlen család örökösei, a Böjte Csaba ferences atya, által vezetett alapítványra bízták.


"Nagy szeretettel várunk, gyertek segítsetek együtt imádkozni, a múltból erőt merítve, alázattal együtt gondolkodni Márton Judittal, a gyulafehérvári főegyházmegye műemlékes szakemberével, ennek a jobbra érdemes épületegyüttesnek a jövőjéről! "



Erdély egyik legszebb épített örökségének, a Bethlen család ősi fészkének a Szent Ferenc Alapítvány által vállalt felújítása 2014 augusztus 10-én elkezdődőtt


Az elektronikus  média képviselői már 11 órakor elkezték a forgatást.


Domus Pacis - Keresd


Böjte Csaba ferences szerzetes nyilatkozik a médiának. 


Megérkezett a tulajdonosokat képviselő Bethlen Anikó.


A nemesi család leszármazottja elmondta, hogy ötven évre bízták a Szent Ferenc alapítvány gondozására a várkastélyt azzal a feltétellel, hogy rendbe teszik a leromlott állapotban lévő ingatlant, és közhasznúvá teszik.


Bethlen Anikó elmondta, azt akarták, hogy a várkastély, jó kezekbe kerüljön.


Ünnepi összejövetellel, szentmisével kezdődött , a keresdi Bethlen kastély  felújítása.









"Ma a Keresdi várkastély udvarán világi testvéreimmel ugyancsak együtt imádkoztunk, de most mivel úgy éreztük, hogy ma világunk legsebezhetőbb értéke a Béke, ezért ma a békéért imádkoztunk!"


"Oly sok háború dúl a világban, de a kisebb közösségek, a családjaink közül is oly sok veszekedésben bomlik szét, ezért ahogyan Ferenc pápa is kéri felvállaltuk Szent Ferenc Atyánk jelmondata szerint az evangéliumi  béke szolgálatát!!" 


"Ezért az átvett házat a Béke Házának neveztük el! "


"Latinul Domus Pacis lesz a ház neve, mely nevében természetesen a célját is hordozza!"  
  

"Igen egy új irányt szeretnénk felvállalni, a gyermekvédelem, a szociális munka mellett Krisztus egyik legtöbbször hangozhatott parancsát akarjuk teljesíteni: hirdetni az evangélium békéjét, örömét!"


"Ezt a gyógyító fényt, sebeinkre irt jelentő tanítást szeretnénk szolgálni, keresni Keresden!!"  


























A tatárjárás utáni korban  gyűjtötte össze Kájoni János csíksomlyói ferences szerzetes Erdély széthulló értékes dallamait.


 A csíkszeredai Role együttes feldolgozott, és  megszólaltatott néhányat az ősi  várfalak között. 
  

A 2007-ben visszaszolgáltatott romos épület felújítása elkezdődött, de eddig töredékét sikerült elvégezni a munkálatoknak, mondta Bethlen Anikó.


Három nyelven szólt a jelenlevőkhöz, és kérte hogy támogassák a  Dévai Szent Ferenc Alapítványt a képzési és nevelési központ megvalósításában.
  


 Márton Judit, a gyulafehérvári főegyházmegye műemlékes szakembere, ismerteti az várkastély történetét. 


Csaba testvér gondolkodhat az épületegyüttes jövőéről!


Most kezdődik a hosszú távú tervezés.


Munka, munka, és sok-sok pénz!





Miért van szükség sok pénzre, és támogatókra, bemutatják a következő fényképek !




























   














  













  













PANORÁMÁK




























1 megjegyzés:

  1. Gyönyörű, látványos történelmi, kár, hogy kevés van , azok is lerobbant állapotban, nemcsak nekünk, a kormányunknak is kéne áldozni felujjitásukra/nemcsak földeket venn áron alul/

    VálaszTörlés